Ellenállás
A Demokratikus Koalíció apraja és nagyja ezekben a percekben is az utcán van, a vasárnapi közös Bem téri tüntetés után, most a Kossuth téren folytatódik az ellenállás.
A Demokratikus Koalíció apraja és nagyja ezekben a percekben is az utcán van, a vasárnapi közös Bem téri tüntetés után, most a Kossuth téren folytatódik az ellenállás.
A DK kiáll Horn Gyula emléke mellett és elítéli szobrának meggyalázását. A Toroczkai László polgármester, önkormányzati ügyekért felelős Jobbik-alelnök által alapított, máig a Jobbikhoz kötődő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meggyalázta
Két civil kezdeményezést segítünk kerületi irodánkban és ismeretségi körünkben: egyik kerületi kötődésű, a másik örök emberi érték.
Embertelen minisztérium embertelen Orbán kormány – sem nem keresztény sem nem demokrata vezetőinek mennie kell!
2002-ben lett Budapest díszpolgára Soros György. Most a fantompárt, a KDNP ifjúsági tagozata adott ki egy közleményt, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, nyári ülésen fossza meg ettől az elismeréstől Magyarország
Érvénytelen lett a mai ingatlan árverés – megmaradnak a Népfürdő utcai Duna parti telkek önkormányzati tulajdonban, egyenlőre beépítés nélkül!

https://www.facebook.com/dk365/videos/1326701640753580/