Elvenné a Fidesz Soros György budapesti díszpolgári címét

2002-ben lett Budapest díszpolgára Soros György. Most a fantompárt, a KDNP ifjúsági tagozata adott ki egy közleményt, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, nyári ülésen fossza meg ettől az elismeréstől Magyarország egyik kiemelkedő támogatóját, Orbán és baráti köre korábbi jótevőjét.

A Demokratikus Koalíció tart attól, hogy a Fidesz, nemlétező szövetségese, a KDNP háta mögé bújva akarja megszavaztatni ezt a szégyenletes javaslatot. Szeretnénk mindenkit emlékeztetni, hogy Budapest történetében még nem volt példa arra, hogy valakitől utólag elvegyék ezt a kitüntetést, ráadásul Soros György kiemelten érdemes arra, hogy díszpolgár legyen.

Tarlós István főpolgármester már pont eleget gazsulált a Fidesz-KDNP kormánynak és a Jobbiknak a Lukács György szobor eltávolítása kapcsán is, most sem fog másként viselkedni, semmi jóra nem számítunk tőle.

Cserbenhagyta a budapestieket a Városliget beépítésével, a 3-as metró felújításának elkaszálásával, a minősíthetetlenül drága és műszakilag kockázatos felújított metrókocsikkal, az olimpiai pályázat miatti kampánnyal, közlekedési káoszokkal, közszolgáltatás amortizálásával, a fővárosi oktatási és egészségügyi intézmények átadásával.

A DK nem járul hozzá ilyen gyalázathoz, és arra figyelmeztetjük Tarlós István főpolgármestert, hogy próbáljon városvezetőként viselkedni, és akadályozza meg Soros György díszpolgári címének elvételét, az egész eljárást. Ne fokozza tovább a Fidesz Magyarország nemzetközi elszigetelését, az országra, de mindenek előtt rájuk szégyent hozó gyűlöletkampányt.

Gy. Németh Erzsébet fővárosi önkormányzati képviselő, DK

Szobor
Szobor
Tarlós István főpolgármester
Tarlós István főpolgármester
Virág
Virág