Előválasztási bemutatkozó videó

Keszthelyi Dorottya vagyok, a Demokratikus Koalíció jelöltje az ellenzéki előválasztáson a Budapest 7-es körzetben, ami a Szent István körúttól a Gyöngyösi utcáig tartó területet jelenti.

Az Országbíró lakótelepen nőttem fel, az Üteg utcában, a Csatai utcai Általános Iskolában tanultam, a Honvéd vívó szakosztályának voltam igazolt sportolója a Dózsa György úti zsinagógában.

Jelenleg a Hegedűs Gyula utcában élek családommal, férjemmel és három lány gyerekünkkel, kutyánkkal.

2002-ben kampányoltam először országgyűlési választásokon baloldali jelölt munkáját segítve. Az azóta eltelt majdnem 20 évben az államigazgatásban, önkormányzatnál dolgoztam, lassan tíz éve vezetem a kerületi DK szervezetet, jelenleg önkormányzati képviselőként szolgálom a helyieket.

Lokálpatriótaként elhivatott vagyok abban, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon a demokraták nyerjék a választást.

Számomra legfontosabb ügyek

Idősgondozás

Sokat mond rólunk az, hogyan segítjük az idős embertársaink mindennapjait. Nagy társadalmi és családi elvárás nehezedik az 50-60 -as korosztályra: aktívak még a munkaerő piacon, vagyis maguk is dolgoznak, egyszerre támogatják anyagilag és fizikai erejükkel gyermekeiket, unokáikat és az idős családtagjaikat. Sok esetben megoldhatatlan helyzet elé állva az önkormányzat által biztosított házi segítségnyújtás megoldást jelent, de a napi négy órát meghaladó ápolást igénylő idősek számára a bentlakásos idősotthon nyújthat segítséget. A 13. kerületben elhivatottan gondozzák a nyugdíjasokat, de megnövelt állami és európiai uniós források szükségesek ahhoz, hogy kerületünkben bentlakásos idősotthon épüljön. Én ehhez a programhoz kérem a kerületiek támogatását!

Budapesten is öregedő társadalomban élünk, felelős politikai cselekvésre és döntéshozásra van ahhoz szükség, hogy több jusson a közösből az idősek ellátására és evvel segítsük az aktív családok életét és megbecsült, méltóságteljes éveket adhassunk időseinknek.

Panelprogram

A 13. kerület munkás kerület volt: az előző rendszer gyári munkásai számára a 60-70-80-as években épült tömbházak ma már csak komoly beruházásokkal tudnak energiatakarékosan és 21. századi elvárások szerint működni.

Jómagam az Országbíró utcai lakótelepen nőttem fel 1981-ben költöztünk az Üteg utcába. Látom, hogy voltak törekvések az épületek korszerűsítésére, például liftet vagy burkolatot cseréltek, de a nyílászáró, szigetelés vagy a vezeték és elektromos rendszer felújítására, megújuló energia igénybevételére, például napenergia, nem volt a házakban élőknek pénze. A kerületben 12 ilyen lakótelepi épületegyüttes van, például a Kárpát utcai, Vizafogó, Dunyov István, Gidófalvy, Fiastyúk utcai telepek, melyek lakói számára biztosítani kell a modern életkörülményeket! A panelprogram újra Magyarország kiemelt programja lesz és az Európai Unió fejlesztési támogatásával modernizálhatjuk az épületeket, így megfizethetővé, takarékosabbá, környezetbaráttá válhatnak a társasházak, lakásszövetkezetek által kezelt házak.

Oktatás

Az itt élő gyermekes családok, a kerületi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok, az iskolák működését segítő munkavállalók számára az iskolák államosítása, központosítása hátrányos volt! Elmaradtak az épület és udvar rekonstrukciók, csökkent az anyagi megbecsülése a munkavállalóknak, a Fidesz-KDNP korlátozta a tankönyvek szabad választását. Így történhetett meg, hogy az épületek tulajdonosai az önkormányzatok maradtak, használói pedig az központi kormányzat tankerületei, ez a jogi helyzet abszurd, egyáltalán nem segítette a korszerűbb, jobb működést, gyermekeink fejlődését! A Prizma Általános Iskola előtt állva összeszorul az ember szíve, mert a leginkább sérülékeny fogyatékossággal élő gyermekek a legrosszabb intézményi körülmények között járnak iskolába. Itt a prizmás pedagógus elhivatottsága az, ami még egyben tartja az iskolát.

2022-ben az új demokrata kormánynak az oktatási rendszer hosszú távú stratégiáját kell megalkotnia: mint a fenntartó szervezeti felépítését és feladatait, magasabb költségvetési támogatást, iskola fejlesztést és tananyag reformot, valamint a pedagógus képzés 2021. századi elvárásainak megteremtését. Ide tartozik a felzárkóztatás és a tehetséggondozás, valamint az iskola, mint a helyi közösség központja, a hétvégi nyitott iskola koncepciója is.

Közpark fejlesztés

13. kerület a mi kisvárosunk a nagyvárosban, szeretünk itt élni! A nagyvárosi problémák újszerű megoldásokat várnak el. Újlipótváros és a kerületünk déli kapuja a Hollán Ernő utca és a Pozsonyi út. Olyan funkciókat szükséges biztosítani, melyek szolgálják az itt élőket, dolgozókat, közlekedőket. Nem várhat tovább a Jászai Mari tér, a Szent István park fejlesztése! – közvilágítást, játszóteret, sportpályát, mosdót építünk!