Március 4-én, szombaton a Demokratikus Koalíció VII. Kongresszusát tartjuk, erre készülünk együtt.
A 2018-as választások egy év múlva lesznek, fontos, hogy egymás szemébe nézzünk, tudjuk miért vagyunk és miért dolgozunk. Egymásért, mert, ha ez a hatalom marad, a gyerekeinknek és unokáinknak nem lesz hol dolgozni, nem lesz hová egészségügyi segítségért fordulni. Felemészt a tudatlanság és a másikat lenéző, másságot nem tűrő pökhendi erőfitogtatás. Divat a másikat átvágni és más kárán gazdagodni, elvenni a közösből, törvényt hozni a pazarlásra. A Fővárosunkat megfojtják, az önkormányzás kimúlik, az iskoláink rohadnak, az ország szegényei egyre szegényebbek. Mikor álljunk fel együtt, ha nem most?
Tartsatok velünk! Március 4-e, szombat 10 óra Millenáris.
Minden civil egyesületnek és pártnak a tagjai évente legalább egyszer kötelezően találkoznak a legfelsőbb döntéshozó fórumok keretében. A DK-nál ez a KONGRESSZUS. A mi szervezeti életünkben két évente történik az országos és helyi, választókerületi vezetés megújítása. A politikai döntések mellett. Az előbbi március 4-én, szombaton lesz, így a kerületi vezetésünk is beszámolóval, egy két éves ciklus lezárásával és választási felkészüléssel folytatja. A szervezetek életében ez nagy feladat, hiszen felelősséget vállalva kell csapatot hirdetniük és versenybe szállniuk közel egymillió ember képviseletéért. A jövő héten már így dolgozunk, de a jókedv nem hiányozhat soha!

