2023. november 16-án, csütörtökön 18 órakor megemlékeztünk Kéthly Anna (1889-1976) születésének 134. évfordulójáról a Pozsonyi út 40. szám alatti domborműves emléktáblájánál. Az emléktábla 2005 óta áll a ház falán, azt a Kéthly Anna Alapítvány állíttatta.
A humanista, a magyar Jeanne d’Arc, a második nő a magyar Országgyűlésben, munkáslányból politikus, megalkuvások nélküli harcos, XX. századi magyar közélet legjelentősebb női alakja, háború és politikai nézetek miatti megtorlás ellenzője, az elesettek, a szegények szószólója, a munkások, a nők, a fiatalok jogainak védője. „Egyetlen férfi van a Parlamentben, az is a Kéthly Anna!” mondat vált közismertté határozott kiállásáról.
A szociáldemokrata mozgalom nagyasszonya volt a magyar történelem második női országgyűlési képviselője. A két háború között a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdött. Antifasiszta volt. A háború idején bujkálni kényszerült, a koalíciós időszakban próbálta megakadályozni pártja beolvasztását a kommunista pártba. Évekig ítélet nélkül tartották fogva. Néhány napig Nagy Imre minisztere volt 1956-ban. A szovjet invázió idején diplomácia küldetéssel külföldön tartózkodott, ennek köszönheti szabadságát és talán életét is. Két évtizeden át élte az emigránsok, politikai menekültek keserű életét. Belgiumban hunyt el.
Kilencgyerekes öntudatos pesti munkáscsaládba született. Gépírókisasszonyként, majd könyvelőként is dolgozott, de szabni-varrni is megtanult a fiatal Kéthly Anna (1889–1976). 1917-ben lépett be a szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. Támogatta az őszirózsás forradalmat és első magyar köztársaságot, amelyet éppen 29. születésnapján kiáltottak ki. Viszont a kommunista kommünt elítélte. 1922 választották képviselővé, majd időről-időre újraválasztották. A témái: népjóléti kérések, közoktatás kiterjesztése, állami egészségi ellátás és női egyenjogúság. A Nőmunkás c. lap főszerkesztője is volt.
Felszólalásaiban a szegénységgel, a tömegeket érintő nyomor enyhítésével, a nők méltatlan helyzetével foglalkozott. Tiltakozott, amikor felmerült a női választójog korhatáremeléssel és műveltségi, iskolázottsági cenzus bevezetésével való korlátozása; szorgalmazta a rászorulók egészségügyi ellátásának javítását, követelte a tankötelezettségi korhatárnak a négy elemi elvégzéséről a tizennegyedik életévig történő felemelését, amelynek szerinte az volt a legfőbb akadálya, hogy a fiatalok tömegei kényszerültek szinte még gyermekként munkát vállalni. Amikor a dolgozók jogainak bővítéséről volt szó, azt az álláspontot képviselte, hogy az nem csupán a munkásoknak, hanem a munkaadóknak és a nemzetnek is érdeke, csakúgy, mint a nők jobb megbecsülése vagy a műveltségi, iskolázottsági színvonal emelése.
Az 1930-as évek második felétől a szélsőjobb előretörésékor határozottan elutasította a zsidótörvények elfogadását, ellenezte a németbarát politikai orientáció erősödését, az őt a szélsőjobb felől érő fenyegetésekre pedig úgy reagált, hogy „aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak”. Segítette a zsidó származásúak menekülését, a létrejövő Izrael állam magas kitüntetésben részesítette.
1956-ban Nagy Imre meghívta kormányába, akkor Bécsben volt, amikor a szovjet intervenció megtörtént, az emigrációt választotta és külföldről segített a magyar hazát. Újságot szerkesztett, ENSZ memorandumon dolgozott, majd Belgiumban talált otthonra, magas kort megért.
