A Demokratikus Koalíció XIII. kerületi tagjaival együtt megemlékeztünk a Köztársaság Köve kerületi emlékműnél, majd átsétáltunk a Felső rakparton Bibó István szobrához, ahol az Új Köztársaságért Alapítvány nevében Niedermüller Péter, Varju László, Kolber István helyezett el koszorút.
Köszönjük, hogy velünk voltatok!
Ma az alávetettség, a megosztottság, a helyi hatalmasságok, a politikai és gazdasági szerepek összefonódása, az emberi félelemre épített hatalomgyakorlás ideje van. Ma a létbizonytalanságot kihasználó láthatatlan kezek igazgatnak.
A Köztársaságban nem lehet a néptől, a gyermekeinktől elvenni az európaiságot, a lehetőséget, hogy képezhessék magukat, a szabad vallásválasztást, a tisztességes nyugdíjakat, a párbeszédeket, a torzításmentes nyilvánosságot!
A kő és annak eszmei jelentősége nagyobb ma, mint 2010-es kormányváltás óta eddig bármikor.
A DK 2010. november 2-án ott volt a Kossuth téren, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításakor, a magánnyugdíj megtakarítások elvétele ellen, azóta a demokratikus rendszerváltásért dolgozunk!
1946. február 1-jén fogadta el a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket az országgyűlés. Ennek emlékére 2005-ben a Magyar Köztársaság kormánya a kulturális miniszter előterjesztésére február 1-jét a köztársaság emléknapjává nyilvánította.
2011. április 18-án a Magyar Szocialista Párt avatta fel a „Magyar Köztársaság kövét” a fővárosi Hotel Helia mögötti parkban. A csaknem két méter magas kőtömb a köztársaság végét szimbolizálja, az új alaptörvényben ugyanis az ország hivatalos neve nem Magyar Köztársaság, hanem „Magyarország” lett.
A Köztársaságot ajánljuk gyermekeinknek, a jövőnek, de nekünk ma kell megküzdenünk érte!



